véleményem szerint

Tegnap este olvasgattam néhány blog oldalt. Hihetetlen sokan foglalkoznak azzal a témával amivel mi is. De mégis másképpen.
Nem is gondoltam volna, hogy ennyire sokan vagyunk azok, akik társtalanul élünk, s a netet használjuk arra, hogy megtaláljuk a társunk, a foltunk.


Kaptunk levelet is, egy kedves "kolléganő" érdeklődött arról, hogy kik is vagyunk mi.
Nos, Marinov és Én barátnők vagyunk. Akkor találtunk egymásra, amikor elkezdődött a társkeresősdi. Mivel a net-en ismerkedők többsége szinte mindig ugyanabba a hibába botlik, így mi is hamar megtaláltuk a közös pontot :)
Volt miről beszélni, s beszélgetéseink ma már napi rendszerességűek.
Korábban ha levelet kaptunk egy ismeretlentől, akkor egymást kérdeztük a jelentkezőről. Hiszen sokszor ismertük azt aki írt. Vagy legalábbis volt tapasztalatunk vele kapcsolatban.
A rutinnak köszönhetően gyorsan kialakult a jó orrunk, így sokszor már messziről kiszagoltuk azokat, akikkel nem érdemes foglalkozni. Sőt, nem egyszer együtt "nyomoztunk" iwiw-en a titokzatoskodó férfi után.
Ezt a kutakodást sokan nem értik, vagy elítélik. Mondván ennyi bizalommal kellene lenni mindenki felé, de aki olyan sok időt töltött már el társkereséssel, mint mi, az azt gondolom, rendelkezik már annyi tapasztalattal, hogy bizalom ide, vagy oda, inkább biztosra megy és utána néz a másiknak.
Ha ezt valaki zokon veszi, ám legyen!
Nem vagyunk könnyű helyzetben, az internet arctalanságával sokan visszaélnek. Rengeteg ilyen történetünk van. Véleményem szerint, mi nők különösen védtelenek vagyunk. Talán a nők, mindennél jobban szeretnének társralelni, innen erednek a visszaélések. Kihasználják azt, aki vágyik a szeretetre, a törődésre, vágyik egy társra. (persze ezzel férfiak is ugyanígy vannak, mi több, van olyan ismerős is, aki férfi létére majdnem ugyanannyiszor szívta meg, mint mi nők)
Ahogy azt a sok történet is mutatja, még mikor azt gondoljuk, hogy minden rendben is van, akkor is érhet bennünket meglepetés. Görények mindenhol vannak. De a net még több ilyen embernek nyújt ígéretes táptalajt arra, hogy kiélje magát.
Nem gyűlölöm a pasikat, igenis szeretem őket.
Nem haragszom egyikre sem, ahogyan azt mások mondanák:
"ne sírj mert elmúlt, örülj, hogy megtörténhetett!"

Lehet, hogy a tévedéseink határozzák meg a sorsunkat. Ha nem hibáznánk, mi alakítaná az életünket? Ha sose térnénk le az útról, talán sose lennénk szerelmesek, nem lennének gyerekeink, és nem lennénk azok, akik vagyunk.

én is így élek, sosem kesergek a múlton.
A negatív élményekből tanultam, sokat tanultam.
Megtanultam a sorok közt olvasni. Ez pedig nem hátrány!

Másfelé tart a világ, olyan irányba, ami nem a családmodellt támogatja, hanem a fogyasztói társadalmat. Amire igény van az a kelendő. Ki tehet erről?
mindkét fél! Nő is és férfi is. Nem lehet egyetlen tollvonással elintézni, hogy melyik fél tehet róla.
az egyikből egyenesen aránylik a másik.
Igény van szanaszét szilikonozott pláza áfonyákra, ezért léteznek is.
Igény van családra vágyó nőkre, léteznek is.
Igény van hülyékre és normálisakra, igény van mindenkire.
Ettől nem tökéletes, de különleges mindenki. Egyéniség, ami megkülönböztet minket másoktól. Pasiból is van millió féle. Kinek-kinek szájíze szerint.
Csak a sokból kell kiválasztani a megfelelőt. Ez nem megy egyik napról a másikra, időt kell adjunk magunknak és a másiknak is, hogy egymásra leljünk.

Sokszor olyan álomképeket kergetünk, aki a valóságban nem is létezik. Vágyunk a tökéletesre, pedig az nincs, olyan van, aki megközelíti azt. Ehhez azonban kompromisszum képesnek kell legyünk. Nem azt mondom, hogy alább kell adni, csak hogy ne szabjunk olyan kereteket a keresett partnert illetően, amik a másik fél számára teljesíthetetlenek.
Valljuk be, a herceg fehér lovon nem létezik!
És tény, hogy sokan vannak olyanok is akik ezzel nagyon is tisztában vannak, nincsenek hatalmas igényeik sem, mégis egyedül élnek és társat keresnek.
Keresni kell, egy-egy buktató után sem feladva, menni és menni addig, amíg meg nem találjuk azt amit kerestünk. Van olyan barátnőm, aki hosszú éveken át élt magányban, a környezetében már mindenki családossá vált, neki pedig még egy férfi sem volt az életében. Nem voltak hatalmas elvárásai, még sem sikerült neki. Aztán amikor már azt gondolta, ez örökre így marad, akkor rátalált a szerelem. Ennek öt éve, s ma negyvenévesen boldog házasságban él, gyönyörű családja lett, gyermeket szült. Egyszerűen megtalálta azt a férfit, aki ugyanezen az életúton haladt, s az egyik pillanatban életútjuk összeért.
Másik barátnőm erősen vallásos család második gyermeke, nővérének sikerült, családot alapított, ám barátnőm ma 35éves mégis magányban él. Randijai vannak, de nem találja a helyét. Ő az a típus, aki elfogadja a helyzetét. Nem tesz ellene semmit, neki úgy jó minden, ahogyan van.
És vannak azok, akik mindent megtesznek, hogy kifogják az aranyhalat, akik képesek minden nap újabb és újabb kalandokra. Hátha a sok közül a horgukra akad az aki velük marad.

Ha beismerjük, ha nem, akkor is tény, akarjuk a másikat, akarjuk a társat, akarjuk azt, hogy valaki legyen, hogy valaki tartozzon hozzánk.
Az ember ha nem is monogám mindig, alapvetően társas lény!

Kívánok sok sikert :)
boldog társakat