Íme az ötletadó.
Avagy, szerelem kontra anyós...
Az első történet amit megosztok veletek sok-sok évvel ezelőtt esett meg velem. Azt gondolom, nagyon nem vagyok egyedül, kis millióan lehetünk akiknek van legalább egy, de lehet, hogy még több hasonló vagy ilyen története.
Az első történet amit megosztok veletek sok-sok évvel ezelőtt esett meg velem. Azt gondolom, nagyon nem vagyok egyedül, kis millióan lehetünk akiknek van legalább egy, de lehet, hogy még több hasonló vagy ilyen története.
Nagy szerelem volt, mondhatni az a fajta amire az ember leánya azt mondja, igen ő az igazi, ő a nagy ő az életemben. Én is ezt gondoltam, de gyorsan észhez tértem!
Kapcsolatunk elején úgy éreztem minden rendben van velünk, úgy véltem befogadtak, elfogadtak (mármint a család). Összeköltöztünk. Sosem voltam az a nagy barátkozós típus, ezért igyekeztem megtartani a távolságot a párom családjával, aztán az érzéseim beigazolódni látszottak. Valahogy mindig azt éreztem, nem tartanak elég "jónak" a fiúknak. Aztán egyre több apró beszólásra, elszólásra lettem
figyelmes. Eleinte nem is vettem komolyan, de amikor após is és anyós is sokadszorra hangosan sóhajtozott a nappaliban, miközben én a konyhában készítettem a vacsorát, hogy "bezzeg Timike, bezzeg ő mennyivel jobb háziasszony volt.." azt hiszem betette a kaput. Szóvá tettem a páromnak, aki azt mondta biztosan nem így volt, ilyet nem mondtak, nem mondanának soha. Innentől szinte mindennapossá váltak a "beszólogatások". Míg végül, én adtam fel. Többé már nem akartam megfelelni. Elhagytam a páromat. Nyugodt szívvel mondhatták a kedves szülők, hogy látod mi megmondtuk. A sors fintora, hogy az ekkor már expárom visszament Timikéhez, aki akkora szarvakat aggatott rá, hogy azóta is erről beszél az egész falu. Tény, most engem emlegetnek :) innen is köszönöm nekik!
Kapcsolatunk elején úgy éreztem minden rendben van velünk, úgy véltem befogadtak, elfogadtak (mármint a család). Összeköltöztünk. Sosem voltam az a nagy barátkozós típus, ezért igyekeztem megtartani a távolságot a párom családjával, aztán az érzéseim beigazolódni látszottak. Valahogy mindig azt éreztem, nem tartanak elég "jónak" a fiúknak. Aztán egyre több apró beszólásra, elszólásra lettem
figyelmes. Eleinte nem is vettem komolyan, de amikor após is és anyós is sokadszorra hangosan sóhajtozott a nappaliban, miközben én a konyhában készítettem a vacsorát, hogy "bezzeg Timike, bezzeg ő mennyivel jobb háziasszony volt.." azt hiszem betette a kaput. Szóvá tettem a páromnak, aki azt mondta biztosan nem így volt, ilyet nem mondtak, nem mondanának soha. Innentől szinte mindennapossá váltak a "beszólogatások". Míg végül, én adtam fel. Többé már nem akartam megfelelni. Elhagytam a páromat. Nyugodt szívvel mondhatták a kedves szülők, hogy látod mi megmondtuk. A sors fintora, hogy az ekkor már expárom visszament Timikéhez, aki akkora szarvakat aggatott rá, hogy azóta is erről beszél az egész falu. Tény, most engem emlegetnek :) innen is köszönöm nekik!Másik történetem főszereplői a testvérek. Testvérek, akik mindenáron befolyásolni akarják testvérük életét, legfőképpen a szerelmi életét. Ez a történet még kamasz koromban esett meg. Rémálom, mely remélem soha többet nem esik meg velem!
Sándor egy nagy család legkisebb gyermeke, és az egyetlen fiú. Négy nővére volt. Egy vasárnapi ebédre voltam hozzájuk hivatalos, amikor beléptem az ajtón nem gondoltam, hogy a pokol kapuján lépek be, s hogy hamarosan a purgatóriumban találom magam. Az anyuka és az apuka szeretettel fogadott. A nővérek azonban már az első alkalommal megkeserítették a dolgom. Kezdődött azzal az apró momentummal, hogy folyamatosan Sándor ex kedvesének nevén szólítottak. Első pár alkalommal még javítottam őket, majd felhúztam a kesztyűt s a legközelebbi mondatnál amit nekem címeztek csak éppen rossz nevet aggattak rám, a saját fegyverükkel vágtam vissza és az egyiket Bélának, a másikat Tamásnak szólítottam. A szülők és Sándor is jót nevetett rajta, a nővéreknek nem tetszett. Háborút esküdtek ellenem!
Sándor egy nagy család legkisebb gyermeke, és az egyetlen fiú. Négy nővére volt. Egy vasárnapi ebédre voltam hozzájuk hivatalos, amikor beléptem az ajtón nem gondoltam, hogy a pokol kapuján lépek be, s hogy hamarosan a purgatóriumban találom magam. Az anyuka és az apuka szeretettel fogadott. A nővérek azonban már az első alkalommal megkeserítették a dolgom. Kezdődött azzal az apró momentummal, hogy folyamatosan Sándor ex kedvesének nevén szólítottak. Első pár alkalommal még javítottam őket, majd felhúztam a kesztyűt s a legközelebbi mondatnál amit nekem címeztek csak éppen rossz nevet aggattak rám, a saját fegyverükkel vágtam vissza és az egyiket Bélának, a másikat Tamásnak szólítottam. A szülők és Sándor is jót nevetett rajta, a nővéreknek nem tetszett. Háborút esküdtek ellenem!
Folyamatosan ment a keverés, mindenféle remek sztorikat találtak ki rólam, csak, hogy összeugrasszanak Sándorral. Sándor persze nem hitt nekik, eleinte ő is küzdött, majd később feladta. Ez lett a vesztünk. A nővérek célt értek, s sikerült kibékíteniük Sándort az ex kedvessel, akit annyira szerettek.
Azóta is együtt vannak. Családjuk is lett, s mindenki boldog és elégedett.
Tanulság?!
nem érdemes kesztyűt húzni... a családjához mindenki ragaszkodik. Fordított esetben mi is családunk mellé állnánk. Nem haragszom!
...ámde remek ember ismeretre tehetünk szert néhány ilyen családtag viselkedéséből.
Azóta is együtt vannak. Családjuk is lett, s mindenki boldog és elégedett.
Tanulság?!
nem érdemes kesztyűt húzni... a családjához mindenki ragaszkodik. Fordított esetben mi is családunk mellé állnánk. Nem haragszom!
...ámde remek ember ismeretre tehetünk szert néhány ilyen családtag viselkedéséből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése