Nem az akinek hittem...

Eddigi netes randizásaim alatt mindösze egyetlen egyszer – valószínűleg túlzott naívitásomnak köszönhetően – éreztem félelmet egy találkozó alkalmával. Az egész egy kevésbé ismert netes portálon kezdődőtt. Levelem érkezett...megszokott módon meg is lestem emberem,s láss csodát egy jóképű,sármos fiatalember mosolya tekintett vissza rám. A levél kedves volt,nem volt tolakodó...mindössze pár soros udvarias ismerkedő mondattal csatolva. Mivel a szimpátia rögtön megvolt,így rövid levelezgetés után - nevezzük őt B-nek – randit kért. Ellenkezni nem akartam,talán mert túlságosan is hittem benne,hogy végre megtalálhatom álmaim lovagját. Rövid időpont egyeztetés után le is fixáltuk a pontos napot és helyszínt ami hozzám egy közzeli kis parkban volt.

Eljött a találkozónk napja,nagy izgalommal készültem,hogy a lehető legjobb formámat hozzam. 5 perces direkte késésem után már messziről láttam emberem ,ott várt a megbeszélt helyen,s bár kissé türelmetlennek láttam...betudtam ezt izgatottságának. Odasétáltam...udvariasan bemutatkoztunk egymásnak,majd közölte velem,hogy az Állatkertbe megyünk,mert az nincs messze. Mondom – Oké - mit sem sejtve vajon mire is célzott a „nincs messze” jelzővel. Nem sokkal később megérkezésünk után besétáltunk az Állatkert kapuin. Én mivel imádom azt a helyet,így gyermeki módon képes vagyok örülni minden kis apró részletnek:)...Emberem viszont nem túlzottan élvezte. Szemlátomást unta az egészet és szinte alig várta, hogy mikor veszem az irányt a kijárat felé. Kérdeztem tőlle – Ha unod akkor minek ide hoztál? - de válaszul csak egy röpke válrándítást kaptam. Mondom – oké - akkor ha ennyire nem bírod menjük,mert én meg nem tudok egy fapofával végig sétálni egy ilyen helyen – Úgy látszik ez volt a bűvős szó,mert rögtön indulásnak eredt...Kiérve a kocsihoz megkérdezte hova tovább. Hát ez igen egyszerű gondoltam – ha már voltál kedves olyan helyre hozni ahol szétunod magad,akkor haza is vihetsz – rám mosolygott majd közölte – rendben – így elindultunk. Igen ám,csak hogy a hazafele út nem arra volt amerre ő ment...Kérdeztem mit csinál,mire azt a választ kaptam,hogy neki nincs kedve engem haza vinni, inkább felmegyünk hozzá egy kicsit. Na mondom ez így nem lesz jó...s már akkor éreztem félelmem csak egyre jobban nő. Egy idegen pasival,egy idegen kocsiban és még a lakására is... Mert még ha bele mentem volna, de így...nagyon ilyesztő volt,s végig futott az agyamon a következő percek történése. Körülbelül negyed órás hadakozásomba került mire elértem...álljon meg,hogy kiszálhassak. A „búcsúzás” csak egy röpke „Kössz a semmit”- ben kimerült és szerencsére azóta sem tudok róla...

Tanulság... Azt hiszem a történet önmagáért beszél...minden esetre jobb óvatosnak lenni még a tali előtt, és ha csak egy szemernyi kétség is felmerül bennünk,jobb a megérzéseinkre hallgatni.