Marinov esete döbbentett rá, hogy társkeresésem kezdetén nekem is volt egy ilyen esetem :-)
Természetesen, nem egy pasasról van szó, a személyük nem, csak a jellemük egyezik!
Négy évvel ezelőtt nem sokkal az első regisztrációm után sikerült összeismerkednem valakivel, akit ha lehetne utólag, akkor törölnék még az emlékeimből is. Róbert, igazi úrként viselkedett. Már az első randevúra csokorral érkezett, besegített az autóba, kinyitotta nekem az ajtót, fel és vagy lesegítette a kabátom és sorolhatnám apró gesztusait, amivel szinte azonnal levett a lábaimról.
Vidéki fiú volt. A Duna mentén egy kis településen élt, egy a szüleivel közös telken, különálló épületben. Akkor azt gondoltam, hogy a "jó" neveltetésnek köszönhetően ilyen... közben pedig ez nem volt más, mint egy hatalmas és érthetetlen színjáték része.
Minden a lehető legjobban alakult, szinte minden nap találkoztunk. Ő már azt tervezgette, hogyan fogja átalakítani a házat, hogy ott majd családot tudjunk alapítani. Bemutattam és ő is bemutatott a barátikörének.
Állandóan ajándékokkal, meglepetésekkel halmozott el. Sőt, egy utazási irodában még a nyaralásunkat is előjegyeztük. Teltek a hónapok, s mi boldogok voltunk.
Mivel szüleim szerették volna megismerni, ezért bátorkodtam előhozakodni (nem tolakodóan) azzal, hogy az egyik hétvégén, ha van kedve, akkor megismerhetné a szüleimet és a családomat (hugom és a pasija). Természetesen nem zárkózott el, sőt, ott azonnal felhívta az anyukáját, s időpontot egyeztetett (?!) vele a hétvégére, mert hogy szeretne hazavinni bemutatni. Még aznap az egyik plázában vásárolt nekem egy gyűrűt. Mondván, gyűrű nélkül nem visz haza... Naiv voltam, de nagyon boldog! Azt hittem megfogtam azistenlábát... s szinte ódákat zengtem az én lovagomról, illetve az internetes ismerkedésről.
Másnap egyéb teendőire (munka) hivatkozva nem találkoztunk. A furcsa az volt, hogy amikor beszéltünk lényegesen hidegebb volt, mint annak előtte. Nem is értettem, de azt hittem csak a munka aggasztja.
Abban maradtunk, hogy mivel későn ér haza, ezért este már nem látogat meg, hanem majd csak a következő napon.
Itt meg kell jegyezzem, hogy soha nem erőltettem semmit sem rá! Soha nem kértem, nem követeltem, egyszerűen csak fogadtam azt amit kaptam tőle.
Eljött szombat, délelőtt hívott, elmondta, hogy picit elaludt, ezért később érkezik hozzám, s, hogy beszéljem meg szüleimmel, hogy késni fogunk. Ugyanis, erre a napra iktattuk be a szüleimmel való találkozását, illetve az én bemutatkozásomat az ő szüleinek. Egy órakkor azonban még mindig nem érkezett meg az én lovagom. Persze anyukám és a hugom már réges régen megfőzött, s terített asztallal várta Róbert érkezését... Családom unszolására felhívtam, azonban a hívásomra nem reagált. Aggódni kezdtem, hisz a 2/A úton mindig nagyon sok baleset történik. Több sms-t küldtem, illetve még hívtam is néhányszor. Válasz azonban nem érkezett.
Ekkorra, már annyira kikészültem, hogy szinte folymatosan sírtam! Kétségbe esésemben megkértem a hugomat, hogy üljön velem autóba és menjünk végig az úton, egészen a házukig, hátha megtudjuk mi történt. Így is lett s nem egész 30perc múlva meg is érkeztünk a településre ahol lakott. Igen ám, de nem tudtam melyik utcában, melyik házban keressem. Jobb öteletem nem lévén megálltam az első kocsma előtt és bementem, hogy némi útbaigazítást kérjek. Természetesen Róbertet és családját névről ismerték. A pultos lány kézségesen elmondta merre kell mennem, majd visszamentem az autómhoz és folytattuk útunkat. Nem sokkal később megtaláltuk az utcát, az utcában pedig a házat.
Hugom ez idő alatt folyamatosan próbálta elérni Róbertet, hiába!
Minden mindegy alapon, kiszálltam az autóból és becsöngettem a kapun.
Néhány perccel később mocorgás hallatszott a kertből. Egy nénike nyitott kaput. Elmondtam ki vagyok és, hogy miért is jöttem.
Azt hiszem nem csak, hogy én, de a néni is igencsak meglepődött.
Ekkor kaptam a forróvizet! Róbert a menyasszonyánál van egy településsel odébb... Nem emlékszem hogyan, de visszasétáltam az autóhoz és még egyszer utoljára felhívtam Róbert számát... sokat csengett, de végül amikor már majdnem kinyomtam felvette.
-Hol vagy? - kérdeztem szomorúan
-Hol lennék, itthon vagyok... - mondta egykedvűen
-Robi, ne hazudj nekem, itt vagyok a házatok előtt s Te nem vagy itt!
Ekkor csend
-Mit csinálsz ott? - kérdezte zavartan, aztán hozzátette, hogy - 10perc és ott vagyok várj meg!
Persze, ha akartam volna sem bírtam volna elmenni onnan, mert annyira rosszul esett amit akkor és ott megtudtam. Testvérem próbált nyugtatni. Nehezen ment. Csalódott és megbántott voltam. Vagy még ennél is több talán!
Mindig tudtam, hogy hercegek fehér lovon nem léteznek, de valahogy annyira jól játszott, hogy erről az apró tényről teljesen elfeledkeztem!
Nem sokkal később csikorgó kerekekkel megérkezett Róbert.
Nem szálltam ki az autóból, testvérem nyugtatott, majd Róbert odasétált. S szokásos vigyorral az arcán üdvözölt.
-Szia, hát Te mit csinálsz itt?? - kérdezte, mintha nem is lenne semmi
-Mivel nem jelentkeztél, gondoltam eljövök s megnézem minden rendben van e veled.
-Igen, akartam veled beszélni, azt hiszem időre van szükségem, mert kissé összezavarodtam... - jelentette ki, mintha csak annyit mondana, hogy de milyen szép udvara van a Holdnak.
-Valóban?! S akkor mire a színjáték, miért hülyítettél, és miért hülyítetted be az egész családomat a tieddel együtt?! - vontam kérdőre
-Nem hülyítettem senkit sem... - felelte lehajtott fejjel, persze már mosoly nélkül az arcán
Ebben a pillanatban nyílt a kapu, és a kedves mama állt a kapuban.
Hogy jobban hallatszódjon amit mondok kiszálltam az autóból s úgy folytattam mondandómat.
-Tényleg nem hülyítettél?! Azt gondolod, hogy az amit tettél az nem volt hülyítés? Ha annyira komolyak a szándékaid, hogy még el is jegyeztél, akkor hogyan lehet az, hogy az előbb még a menyasszonyodnál voltál????
Na ez volt az a pont amikor már nem tudott mit mondani, mielőtt beszálltam a kocsiba csak annyit láttam, hogy a mamája éppen a kezét emeli Róbertre. Nem vártam meg a folytatást, elhajtottam az utcából. Csak akkor sírtam el magam, amikor hazaértünk. Annyira rosszul esett, hogy így elbánt velem.
A családom azonban mindvégig kitartott mellettem. Hétfőn pedig hugival elvittük egy ékszerészhez a gyűrűt, az árából pedig elutaztunk a Balatonra kettesben :-)
Azóta?!
Néhány hónappal ezelőtt iwiwen bejelőlt Róbert. Nem igazoltam vissza.
Ezért írt egy kis pirost, melyben tudatta velem, mennyire megérti a reakcióm, sajnálja, s, hogy szeretné jóvátenni. Szívesen megpróbálná újra velem, mert az a kislány aki miatt nem engem választott, nagyon csúnyán elbánt vele! Leírta, hogy élete legrosszabb döntése az volt, hogy akkor nem engem választott.
...Persze és a valóságban a Télapó is létezik... gondoltam magamban és töröltem a levelét!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése