Válófélben lévő férfi, avagy menekülj!!!

Szeretném leszögezni, hogy tényleg semmi bajom a férfiakkal, a válófélben lévő, vagy már elvált férfiakkal sincsen baj, addig a pontig, amíg ezt megfelelően tudják kezelni. Mert bizony, vannak, nem is kevesen, akik sérülnek. Nem csak anyagilag, de lelkileg is egy-egy válás után, vagy alatt.
Egy ilyen esetet szeretnék megosztani veletek.

"Holtomiglan, Holtodiglan, Jóban, Rosszban, Betegségben, Egészségben...
míg a halál el nem választ (?!)"

A párom közös nevező rendszere hozott össze minket, úgy kettő évvel ezelőtt, nyáron. Képek, leírtak alapján erős szimpátia alakult ki, ezért vettem a bátorságot, s írtam a kiszemelt lovagnak, hogy amennyiben az én adatlapom is elnyeri a tetszését, úgy nem zárkóznék el egy személyes találkozótól.
Néhány nap múlva a válasz is megérkezett. Természetesen pozitív volt a visszajelzés, így viszonylag "vad" levelezésbe kezdtünk. Azt hiszem, ő volt az egyetlen olyan pasas, akivel nem akartam azonnal randizni menni. Néhány nap elteltével levelezésből átváltottunk msn-re. Megtudtam, hogy fiatal kora ellenére, van egy 12éves kisfia és éppen válófélben van a feleségétől.
Ebben nem találtam kivetnivalót, ő is ember, hozhat rossz döntéseket az életében. Teltek a napok, s végre előhozakodott egy ajánlattal: "-mi lenne ha találkoznánk?" Belementem.
Szombat délelőttre beszéltük meg első és (ekkor még nem tudtam) egyben utolsó randevúnkat.
A Duna partján találkoztunk, innen sétáltunk egy közeli kávézóba. Sétánk alatt felmértem, hogy milyen is valójában. De nem bírtam fogást találni a kinézetében. Nagyon kedves és mosolygós (ritka), éppen olyan, ahogyan az elmúlt napok alatt megismertem. Kellemesen elbeszélgettünk, majd valahogy a válására keveredett a beszélgetés fonala.
Talán ekkor kellett volna azt mondanom, hogy erről ne beszéljünk, hiszen ehhez nekem semmi közöm sincsen. Hatalmas panaszáradat vette kezdetét, hogy a neje mennyire elbánt vele, hogy totál kisemmizte, a gyermeket nem láthatja és különben meg a nő egy akkora ribanc, hogy olyat még a Föld nem látott.
Közel másfél órán át hallgattam szépen csendben (mert én nagyon empatikus vagyok ám), hogy a felesége nem szeretett takarítani, hogy nem tudott főzni, hogy a gyerekkel sem foglalkozott soha, hogy kedves sem volt és, hogy a házaséletet nem is éltek... Ekkor telt be a pohár... türelmes ember vagyok, nehezen lehet kihozni a sodromból, neki mégis sikerült. Nyeltem egy nagyot, s amikor ő éppen levegőt vett belekezdtem a monológomba.
Igyekeztem nem megbántani, de felhívtam rá a figyelmét, hogy
1. - nem gondolom, hogy az első randin ilyen alapos részletességgel kellene beleavatnia az életébe, a válásába és a felesége kielemzésébe
2. - hogy nem vet túl jó fényt az a tény, ahogyan a feleségéről beszél, mert ugyan most lehet, hogy nincsenek jóban, de ezt a nőt valamikor szerette és tisztelte annyira, hogy feleségül vette, sőt ez a nő akiről ő most úgy beszélt, ahogyan nem kellene, szült neki egy gyermeket
3. - egyszerűen nem tartozik rám az életének ezen része!
Nem tetszett neki, a randink hátralevő részében szinte meg sem szólalt. Szerintem ő is érezte, hogy igazam van. Mielőtt elváltunk megkérdezte láthat e még, nem áltattam, a válaszom egy rövid 'nem' volt.
Elfogadta, többet nem hallottam felőle