Tihivel kettő évvel ezelőtt ismerkedtem meg, a kutyák szeretete hozott össze minket. S noha külső és belső jegyei igen tetszetősek, mégsem néztem rá úgy, mint ha potenciális lehetőség volna.
Általában úgy időzítettünk, hogy a kutyusok sétája egy időpontra essen, így nagyokat tudtunk beszélgetni.
Idővel telefonszámot és egyéb elérhetőségeket cseréltünk, nem sokkal később pedig azon kaptuk magunkat, hogy már nem csak a sétáink közösek, de szinte az egész napot "együtt" töltjük, még ha olykor virtuálisan is. Teltek a napok, majd a hónapok, majd az egyik átborozott délutánon rájöttünk, hogy tulajdonképpen mennyi közös vonással rendelkezünk, s mindketten egyedülállóak vagyunk. Talán ez volt az a pont, amikor "egymásra leltünk".
Nem beszéltük meg, mi lesz ezután, valahogy adta magát a helyzet. Elcsattant a csók, aztán a következő. A napjaink még szorosabbá váltak, aztán valami megváltozott, a sétákat külön bonyolítottuk, ritkultak a beszélgetéseink, a találkozásaink. Aztán Tihi eltűnt. Nem aggódtam, valahogy egykedvűen fogadtam az egészet, lekötött minden egyéb, nem érdekelt, mi lehet vele. Hónapokkal később msn-en folytattuk, amit egykor abbahagytunk. Én nem faggattam, ő nem mondta.
Valami újra elindult. Megbeszéltük, hogy aznap este találkozunk a sétáltatóban.
Tihi nem jött el.
Egy hét múlva jelentkezett újra, úgy tett, mint ha semmi sem történt volna.
Noha nem beszéltem róla, ez már tüskét hagyott bennem. Nem hozakodtam elő a furaságaival, egyszerűen csak tartózkodó maradtam vele.
Ez biztosan összezavarta, mert rákapcsolt, s soha addig nem látott tempóban nyomulni kezdett.
Nem engedtem, kitértem előle. A kutyás sétáim más időpontra és helyszínre helyeztem.
Randira hívott. Itt éreztem, hogy nem szabad elmennem, nem is mentem el.
Sok idő eltelt, újra jelentkezett. Életet váltott. Vidékre költözött, munkahelyet váltott, s megismert egy lányt, akibe szerelmes, boldog.
Sosem beszéltünk a múltról, a mi kapcsolatunkban jót tett a "strucc politika". A legjobb barátok lettünk még akkor is, ha korábban a kémia nem működött nálunk, számíthatunk egymásra.
Szinte mindent megosztunk egymással, napközben is sokszor beszélünk, hol én, hol ő ad tanácsokat nekem.
Köszönöm Tihi, hogy így alakult!
Általában úgy időzítettünk, hogy a kutyusok sétája egy időpontra essen, így nagyokat tudtunk beszélgetni.
Idővel telefonszámot és egyéb elérhetőségeket cseréltünk, nem sokkal később pedig azon kaptuk magunkat, hogy már nem csak a sétáink közösek, de szinte az egész napot "együtt" töltjük, még ha olykor virtuálisan is. Teltek a napok, majd a hónapok, majd az egyik átborozott délutánon rájöttünk, hogy tulajdonképpen mennyi közös vonással rendelkezünk, s mindketten egyedülállóak vagyunk. Talán ez volt az a pont, amikor "egymásra leltünk".
Nem beszéltük meg, mi lesz ezután, valahogy adta magát a helyzet. Elcsattant a csók, aztán a következő. A napjaink még szorosabbá váltak, aztán valami megváltozott, a sétákat külön bonyolítottuk, ritkultak a beszélgetéseink, a találkozásaink. Aztán Tihi eltűnt. Nem aggódtam, valahogy egykedvűen fogadtam az egészet, lekötött minden egyéb, nem érdekelt, mi lehet vele. Hónapokkal később msn-en folytattuk, amit egykor abbahagytunk. Én nem faggattam, ő nem mondta.
Valami újra elindult. Megbeszéltük, hogy aznap este találkozunk a sétáltatóban.
Tihi nem jött el.
Egy hét múlva jelentkezett újra, úgy tett, mint ha semmi sem történt volna.
Noha nem beszéltem róla, ez már tüskét hagyott bennem. Nem hozakodtam elő a furaságaival, egyszerűen csak tartózkodó maradtam vele.
Ez biztosan összezavarta, mert rákapcsolt, s soha addig nem látott tempóban nyomulni kezdett.
Nem engedtem, kitértem előle. A kutyás sétáim más időpontra és helyszínre helyeztem.
Randira hívott. Itt éreztem, hogy nem szabad elmennem, nem is mentem el.
Sok idő eltelt, újra jelentkezett. Életet váltott. Vidékre költözött, munkahelyet váltott, s megismert egy lányt, akibe szerelmes, boldog.
Sosem beszéltünk a múltról, a mi kapcsolatunkban jót tett a "strucc politika". A legjobb barátok lettünk még akkor is, ha korábban a kémia nem működött nálunk, számíthatunk egymásra.
Szinte mindent megosztunk egymással, napközben is sokszor beszélünk, hol én, hol ő ad tanácsokat nekem.
Köszönöm Tihi, hogy így alakult!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése