Bevallom, korábban sosem voltam az a típus, aki hetekig levelezne másokkal. Sokszor meg is jártam a kapkodásom miatt, de ha mást nem, hát tapasztalatot azt szereztem! :-)
2006 évvégét írunk, tél van.
Otthon üldögéltem, szokásos laza pihenős hétvégémet kezdtem éppen meg. Mivel értékelhető levelet nem kaptam egy ideje, elhatároztam, hogy kezembe veszem a sorsomat s átböngészem a frissen regisztrált felhozatalt.
Készítettem egy forrócsokit, ölembe kaptam a notebook-om és bekuporodtam a radiátor mellé.
Néhány kattintás után szépen sorban jelentek meg a friss regisztrációk. Mivel szeretem látni, hogy ki is az aki a másik oldalról társat keres, ezért csak azon adatlapokkal bajlódtam, akiknél fotó is volt található.
Elsőre kiválasztottam néhány olyan gusztusos darabot, akikkel eltudnám képzelni a randevút. Természetesen konkrét elképzeléseim lévén alig maradt valaki meg a rostán.
"Szerencsések" egyike egy kék szemű budapesti srác lett, nevezzük vérsünnek. Ő is és én is tudjuk miért ;)
Írtam neki egy rövid bemutatkozó levelet, melyre nagyon rövid időn belül választ is kaptam. Tetszettek a fotói, tetszett a fogalmazása, egyedül egy hibát találtam rajta. Picit baj volt a helyesírásával, de arra gondoltam, hogy senki sem lehet tökéletes!
Mivel nagyon szimpatikusnak találtam, gondoltam hozzunk össze egy randit, lesz ami lesz alapon. Rapidrandinkat a Stadionokhoz szerveztük.
A Stadionok azonban nem az a környék ami legjobb kávézóiról híres (akkor még nem tudtam az Y-ról), ezért egy sörözőben foglaltunk helyet. Igazi szutykos, füstös kocsma :))) próbáltam elvonatkoztatni a helyszíntől s a füstön és a hangzavaron át próbáltam megérteni emberem s amit mondott. Azonban a valóságban nem volt annyira férfias, mint az a képeken látszott, sőt, túlontúl előzékeny és udvarias volt amitől én a falnak mászok! Sőt, valójában közös nevezőt sem találtunk. Valahogy nem volt közös témánk, s a randink arról szólt, hogy én ültem, hevesen bológattam, ő pedig mesélt... legfőképpen olyan a munkája során megesett történeteket, amik engem nagyon nem érdekeltek.
Cirka másfél órát füstölődtünk így együtt, aztán korrekt ember lévén kitettem a kávém és az üditőm árát az asztalra, majd elmondtam neki, hogy nagyon örülök, hogy megismerhettem, de úgy vélem mi nagyon nem illünk össze. Vérsün szemei szikrákat szórtak, majd üvölteni kezdett, hogy mekkora egy ringyó vagyok és akkor meg minek raboltam én itt az ő idejét!!!
Ez volt aza pont, amikor udvariasan elköszöntem és távoztam.
Vérsün hónapokig nem jelentkezett, kezdtem örülni, hogy talán feledett, de eljött a nyár s egyik nap egy friss jelőlést kaptam iwiwen. Vérsün volt, egy helyes levélke formájában írt is magáról, csak hogy tudjam ki is ő. Annyira jófejnek tűnt, hogy felvettem az ismerőseim közé. Azt hiszem, utólag legalábbis, hogy ezt nem kellett volna megtennem! A kis piros napjában többször is villogott miatta, felvett msn-re és a lehető legtöbb lehetőséget megragatta, hogy írhasson nekem - volt olyan nap, amikor 3 levelet és számtalan msn üzenetet írt nekem.
Eleinte nem zavart, csak amikor egyre jobban hangsúlyozni kezdte, hogy ő mennyire szeretne velem családot alapítani rántottam be a féket! (pánikgomb) Felhívtam a figyelmét arra az apró momentumra, hogy mi nem alkotunk egy párt.
Ekkor kissé visszavett a tempóból, de még így is számtalan levelet kaptam és cca. minden másodikban kifejezte irányomban érzelmeit.
Összeszedtem minden erőm s megírtam neki egy nagyon hosszúra sikeredett levélben, hogy tegyen le a családalapításról velem, mert, hogy abból soha semmi nem fog megvalósulni.
Innen már csak egy üzenetet kaptam, ami egyetlen megállapítást tartalmazott.
"Szemét r....c!"
Tanulság:
nem mindenki tanul meg veszíteni,
nem mindenki tanulja meg feldolgozni a kudarcait,
vannak olyan típusok, akik nem viselik az elutasítást...
az ilyeneket messziről kerüljük el!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése