Magam sem úszhattam meg barátaim jóindulatát :-)
már egy éve kerestem társat, amikor a barátaim ezt megunva, a kezükbe vették a sorsom...
A történet valamikor három évvel ezelőtt egy kora nyári pénteken esett meg velem.
Iwiwen üzenetet kaptam egy sráctól, melyben rövid szabadkozás után elárulta, hogy nagyon tetszem neki és szeretne megismerkedni velem. A fotó amit az adatlapján találtam, mondjuk úgy értékelhetetlen volt. Alapvetően nem szeretem ha közösségi portálokon kezdeményeznek felém, de mivel levelében tudatta, hogy a barátnőm ismerőse, nem akartam megbántani. Hosszas tépelődés után válaszoltam neki, s kértem, ha teheti rakjon ki egy másik fotót, mert a jelenlegi alapján nem hozta meg az étvágyamat.
Szerencsére online volt, ezért a meglévő fotó mellé társult egy másik... egy másik a sokkal rosszabb kategóriából. Közben újabb levelem érkezett, tőle. Elárulta, azt az apró tényt amivel már én is szembesülhettem, miszerint ha létezne antifotógén verseny abban biztosan nyerne. Tetszett a humora, tetszett amit és ahogyan írt, és nem utolsó sorban, de nem akartam megbántani az én drága barátnőm.
Levél levelet váltott. Szinte átleveleztük a délutánt, amikor is bedobta, mi lenne, ha személyesen folytatnánk.
Persze ekkor még mindig csak azt a két fotót láthattam róla, amit az adatlapjára kirakott (az egyiken messziről volt fotózva, a másikon meg síelt...).
Kezdtem unni a szélmalomharcot, melyet azért vívtam, hogy láthassam őt, ezért belementem a "vakrandiba", nem laktunk messze egymástól, ezért egy közeli kávézót jelöltem meg helyszínül, ahol történetesen jól ismertem mind a tulajt, mind a személyzetet. (mondhatni hazai pálya, a legjobb :))) )
19:00-ban egyeztünk meg.
Szokásomhoz híven előbb érkeztem, így nem csak, hogy én választok asztalt, de sikerül a legjobb helyre leülnöm, ahonnan tökéletesen rálátok a bejáratra.
Rendelek, fecsegek kicsit a személyzettel, s közben minden ajtónyitásra figyelek.
18:52 - nem úriember, nem érkezik korábban
18:55 - férfi érkezik, leül tőlem egy asztalnyira, mivel hasonlítási alapom nincsen csak remélem, hogy nem ő az, hiszen ez egy jó 50es pasas
18:56
Egyre idegesebb vagyok a pasas háttal ül, de forgolódik és bámul. Pánikgomb bekapcs. Telefon elővesz barátnő felhív. Hajammal takarom az arcom s suttogok.
"- Szia Petra, itt ülök egy kávézóban éppen vakrandizni készülök az ismerősöddel, de nem tudom hogy néz ki, mondd hogy nem 50es pasas!!!"
A vonal másik végén nevetés, majd sikerül kinyögnie az én Petrámnak egy Sziát a száján. Megnyugtat, hogy nem ötvenes, pánikgomb újra megnyom, mikor meghallom, hogy "úgy negyvenes lehet".
18:58 - az ajtó nyílik, belép egy magas vézna, őszes pasas...
ebben a pillanatban legszívesebben sírtam volna, de hát, nem volt mit tenni, felém közeledett...
Udvariasságnak nyoma sincsen, még bemutatkozni is elfelejt a Baxi, leül és megállapítja, hogy mennyire tré ez a kávézó, mert alig találta meg és egyébként meg nem ér rá sokáig, de elmehetnénk valamikor biliárdozni...
Totál megfeküdtem.
18:59 - Felvettem a legkedvesebb mosolyom és csak annyit mondtam, hogy "igazán örültem a semminek, és hogy sajnos nem érek rá az elkövetkezendő években".
A pincér jött, ő fizetett, én meg távoztam.
Még aznap este nyomatékosan megkértem a barátaim, hogy soha többet ne akarjanak senkivel sem összehozni!
Tanulság?
...ha vakrandira adod a fejed, kérdezd ki az ismerősöd mindenről, hogy minél több információt megtudj arról akit a nyakadba varrtak, mindenképpen kérjél értékelhető fotót, ja és nem utolsó sorban kerüld a Baxikat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése